Sziasztok, ígértem teszteket a Phonak Marvel hallókészülék tudása kapcsán. Írásaimat minden esetben saját próbák, hallásélmények előzik meg!
Jöttem-mentem, beszélgettem forgalomban, autóban, telefonáltam, TV-t néztem, hallgattam vele. Első részben elmesélem, hogy is lehet a Marvel-lel telefonálni.

Először is három különböző telefonnal próbáltam: Androios, iOS-es (iPhone) és egy “ősrégi” Sony Ericsson telefonnal, lássam, valóban lehet régebbi – de Bluetooth vezeték nélküli kapcsolatot tudó – telefonnal is használni. Régebben és most is az autósok ugye így kapcsolódnak a headset-jükkel a telefonjaikhoz. Nos, nagyon szépen hallható és ÉRTHETŐ volt a felhívott másik fél hangja, ráadásul MINDKÉT hallókészülékben, mind a három telefon esetében! 🙂 Nagyon kényelmes, hogy telefonálás közben a hallókészülék a saját mikrofonját használja mikrofonnak, nem a telefonét, így el is teheted a zsebedbe a telefont! Nem úgy mint más gyártók hallókészülékeinél, ahol ugyan hallod a másik felet a hallókészülékben, de ahhoz hogy ő is halljon téged, a szád elé kell tartanod a telefont, annak mikrofonja elé – mintha egy nagy nápolyi szeletet készülnél épp bekapni – HAMM 🙂 Vezetés közben vagy hidegben kézben tartva így, miközben épp gyalogolsz, hát, nem túl praktikus. Szóval, a Phonak megoldása nagyon vagány, elegáns… Ha vége a beszélgetésnek, csak megnyomod a hallókészüléken levő gombot és ezzel “le is tetted”. Beszélgetés alatt szépen szűri a környezet zajait – nemcsak neked, a másik félnek is – ráadásul ha a beszélgetés alatt a hallókészülék billenőkapcsolóját le vagy felfelé lépteted – szabályozhatod a másik beszélő és a környezet hangjainak arányát, ez is nagyon fontos: pl. metróban lehalkíthatod a külvilágot, de ha mondjuk pároddal is és a telefonálóval is beszélsz egyszerre, akkor a környezet hangjait is hangosíthatod.
Ha hívnak, kér dolgot tehetsz: amikor “csörög”, megnyomod a hallókészülék gombját, akkor “felveheted”, ha hosszan nyomod meg, “kinyomhatod” a hívó felet. Ha nem akarod vakon “felvenni”, ránézhetsz a telefonra, vagy ha okoskarkötőd van, az kiírja a hívó nevét, a telefont elő se kell vegyed! 🙂 Ez is nagyon klassz!
Még egyszer: a Marvel bármilyen Bluetooth-os telefonnal képes erre, míg más gyártók hallókészülékei csak iPhone-nal! Kis hazánkban melyikből van több? iPhone-ból vagy Androidos és régebbi telefonokból? Nagyon nem utolsó szempont.

Blog